bemutatkozás
A phiDESIGN Stúdió, a Magyar Építész Kamara Tervezői jogosultságával rendelkező Haraszti Petra, okl. belsőépítész, bútoripari formatervező mérnök által alakított belsőépítészeti stúdió. Több, mint 20 éves szakmai tapasztalattal, teljeskörű, minőségi belsőépítészeti szakági, bútorozási és belsőépítészethez kötődő mérnöki szolgáltatásokat nyújt ügyfelei számára.
Haraszti Petra, okl. Felelős Belsőépítész Tervező, okl. Bútoripari Formatervező Mérnök.
Felsőfokú tanulmányait Szlovákiában a Zólyomi Műszaki Egyetem, Faipari karán kezdte, ahol 2000-ben Bútoripari formatervező mérnöki diplomát szerezett.
6 évig élt Szlovákiában, Zólyomban, illetve Pozsonyban, ahol a Műszaki Egyetemen Építész karán fél év keresztképzésen vett részt.
Szlovákiai tanulmányaihoz kötődik egy tömör cseresznyefából készült szobainas terve, amit a Nyitrai szakmai vásáron mutatott be az egyetem és publikált a DESIGNUM folyóiratban, egy részképzés Ausztriában a ST. Pölten Design Magán Iskolájában, az 1998 -as tanév Prof. Vilhan, "Év belsőépítész" díja, valamint egy kiállítás a Beszterce Bánya Építész Kamarájában, ahol az év legjobb design projektjeit mutatták be.
Ezután Budapesten a Szent István Egyetem, Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Karán 6 évig építészetet hallgatott.
2017-ben pedig a Metropolitan Egyetem posztgraduális képzésén, okl. Belsőépítész tervező diplomát szerezett.
Tervezői tevékenységét 1998-ban a Studio C-ben kezdte, ahol Herre-y M Caesar és Heudushka István mellett szívta magamba a belsőépítészet alapjait.
Pályafutását bútortervezéssel, kiállítási standok- és bemutatótermek tervezésével kezdte. Balaton Bútorgyár és a Garzon Bútorgyár részére tervezett lakossági illetve szálloda bútorcsaládokat. AViora és Rege szállodai bútorcsalád jelenleg is forgalomban kapható.
Később egyre nagyobb belsőépítészeti projekteken dolgoztott.
Kedzve a magánlakások-, családiházak- tervezésétől, a MOL benzinkutak, irodaházak éttermi láncainak, wellness központok, kaszinó láncainak és üzletek (retail) belsőépítészeti arculatán keresztül eljutotott az áruházak/ bevásárlóközpontok (Skála áruházak, MOM PARK) világáig valamint a szálloda- (Fagus Hotel, stb.) és az iroda piacig.
Közel 100.000 négyzetméter megvólósult projekt tervezésében vett részt, ebből közel 70.000 négyzetmétert az irodák tervezése tette ki. Magyarország legnagyobb ingatlanfejlesztő cégeivel (DTZ, GTC, Ablon, DVM), olyan cégeknek dolgozott, mint a Bacardi, Philip Morris, Morgan Stanley, EDS, Delloite, OTP, Huawei/Sykes stb, olyan irodaházakban, mint a MOM Park, M3-, Bartók-, Királyhágó-, Metrotech-, Eiffel-, Lurdy-, Capital Square, Andritz-, East Gate Park Fót, Green Corner, vagy az Erick van Egeraat által tervezett ikonikus ING Székház.
Nagy hatással volt tervezői szemléletére, hogy 13 hónapot Londonban élt.
Londoni valamint budapesti projekteken dolgozott: egy 32.000 m2-es budapesti bank székház/irodaház tervezésével, egy 60 lakásos budapest társasház Vevőinek belsőépítészeti igényeinek kezelésével, valamint grafikai arculatok kialakításával foglalkozott.
Közel áll hozzá mindent, ami a tervezéssel, - bútortervezéssel, belsőépítészettel, - épített környezetünk kialakításával és vizuális komunikációval kapcsolatos. Biztonsággal mozog nem csak a terevező asztal mellett az irodában, hanem a megvalósulási: gyártási és kivitelezési helyszíneken is, amit megkönnyít a szakági tervezőkkel és kivitelezőkkel is közös nyelv.
Munkáiból ízelítőt kaphatnak az alábbi portfóliókből, illetve a weboldalon található pár hangulatképből.
Immár 22 éves szakmai tapasztalata kiterjed mind a belsőépítészeti tervezésre, fit-out projekt menedzsmentre, mind a Vevő-, valamint design koordinációs feladatokra.
miben segíthetünk?
04
FIT-OUT PROJEKTMENEDZSMENT
szolgáltatások
BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSI- ÉS MÉRNÖKI TEVÉKENYSÉGEK:
TERVEZÉS, MŰSZAKI- ÉS, GYÁRTÁSHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTÁCIÓK KÉSZÍTÉSE, TERVEZŐI MŰVEZETÉS, PROJEKT MENEDZSMENT, TENDEREZTETÉS, KÖLTSÉGVETÉS KÖVETÉS, OPTIMALIZÁLÁS, DESIGN KOORDINÁCIÓ
IRODÁK, ÜZLETHELYISÉGEK, LAKÁSOK, CSALÁDI HÁZAK, FITNESS - WELLNESS KÖZPONTOK, ÉTTERMEK, SZÁLLODÁK, FRANCHISE HELYISÉGEK, BENZINKUTAK, KÖZÉPÜLETEK BELSŐ TEREINEK TERVEZÉSE
BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉS
- lakossági megrendelők,
- ingatlan beruházók,
- ingatlan üzemeltetők,
- kivitelezők,
- forgalmazók,
- gyártók részére
BÚTORTERVEZÉS
- egyedi beépített bútorok tervezése,
- konszignálása
- gyártás támogatás
- szállítás és beszerelés koordinálása
- bútortervezés sorozatgyártásra, bútorgyárak részére
KOMPLETT ARCULAT TERVEZÉS
- belsőépítészeti arculat,
- grafikai arculat,
- logo,
- portál tervek,
- belső térben megjelenő grafikai elemek,
- nyomtatott grafikai elemek tervezése
TOVÁBBI TERVEZŐI- ÉS EGYÉB CSOMAGOKÉRT KÉRJEN EGYEDI AJÁNLATOT.